csütörtök, december 29, 2011

tűkön ülök

elvileg már leszálltak. az internet legalábbis ezt mondja. első körben ketten jönnek. Mark a barátnőjével. Marco később érkezik csak. késő este.
már kitaláltam mi lesz vacsorára...csak jöjjenek, már, hogy elkezdhessek főzni! elvégre egy különleges hármas lesz újra együtt, Londonból...

de vannak itt más barátok is: Teklának a japán barátnője - Katsura -, aki tegnap érkezett. és Virágnak a barátnője - Maiju - is itt van, Finnországból, hogy itt töltse az új évet.

Budapest kedvelt úti célpont a szilveszterező külföldiek szemében, mi pedig örülünk, hogy a messzi barátaink eljönnek hozzánk és együtt töltjük ezeket a napokat :-)
legyen sok ilyen!

ezt kívánom jövőre is... és...

vasárnap, december 25, 2011

legszomorúbb...

...pedig mondta a pici Áron, hogy "ne veszekedjetek", és azt is, hogy ő ott állt az ajtóban és mondta, csak mi nem láttuk.. és nem azért nem látjuk mert pici, hanem mert a felnőtteket elvakítják a hatalmi harcok és a saját igazunknak a bizonyítgatása, a düh és a méreg árnyékában. ilyenkor nem veszünk észre semmit, nemhogy egy pici tiszta lelket...
akinek szüksége van a sok szeretetre és, amikor még nagykabátban belépsz a szobába, ő az első aki odarohan hozzád és a kabátod alatt megtalálja a combod és szorosan átöleli..

hogyan érez majd ezután irántunk? hogyan állhatok újra elébe? hogy várjam, hogy őszintén hozzám szaladjon legközelebb?
még akkor is, ha nem én veszekedtem, hanem csak csitítani próbáltam - mert ott voltak a gyerekek és mert veszekedni hülyeség - és később pedig jól belekeveredtem...


az sem volt helyes, ahogy és amit az egyik kezdett és az sem volt helyes, ahogy erre a másik reagált. semelyik sem volt odaillő. de ha már valami rosszul kezdődik el, s azt mi felnőttek tudjuk, hogy nem odaillő, és ezzel mindegyikőnk egyet ért, akkor legalább próbáljuk meg azt olyan rövidre zárni, amennyire csak lehet. tudomásul venni és elfogadni a másik hibáját, botlását.

csöndben.

harminc évesek nem attól leszünk, hogy harsogtatjuk, hogy már betöltöttük a harmincat, hanem, hogy úgy is viselkedünk.

nem akartam soha felnőni, főleg nem betölteni a harmincat..
jól el vagyok a saját álomvilágomban, ahol ha kevés a pénz, hát nyomtassunk még. a nejlonzacskók és a vasaló az örök ellenség. a sót izompacsirták izzasztásával nyerik, és ahol a szelet is tényleg a fák okozzák. ennyi.

nem lesz többé karácsony. nekem.

péntek, december 23, 2011

"Azt hiszem, sohasem fogok megnőni. Az idő olyan lassan múlik. Minden nap egyforma, és egyforma már a természete szerint is, minden körülmények között. Nincsen kedvem semmilyen foglalkozáshoz. Szeretnék tengerre szállani és hajós lenni, vagy még inkább a felhők országába szeretnék menni és ottan lakni. Szeretnék bolyongani a nagy felhőmezőkön, ahol olyan csendes, aranyos és gyönyörű lehet minden. Persze, ez nem valósulhat meg, és talán éppen ezért - annyira szép.

De hát ez élet fele álom, és így nincs ok a zúgolódásra. Elvégre nem lehet mindig jó. Az élet, az ébrenlét tele van félelemmel, unalommal, sok rossz emberrel és sok olyan emberrel, akik jók, kedvesek, mint a dada és a nagymama, de akikhez tulajdonképpen semmi közünk; az álom kárpótol mindenért."


Csáth Géza, Józsika

hétfő, december 19, 2011

gumibőrtáska

...és így született meg a gumibőrtáska, nem az én fejemben ugyan, de azóta valóban meg is lelte igazi gazdáját. a vasárnapi karácsonyi vásáron szegődött társammá.

legvidámabban akkor gondolok rá, mikor is elképzelem ahogy a gumibőr kezeivel visszafelé taszít valamit, valami megfoghatatlan dolgot és ehhez a félig morcos és félig erőlködő táskarckifejezése társul. fél szemöldöke kunkorian felhúzva, a másik már nincs meg... fülei összefonódva, az égnek meredve. foghíjas zipzárjával pedig a bélést félénken rágja..
hangot is ad ki. kicsit zörgőt, amolyan csilingelőt, de inkább gumi-nyikorgót, kulcsrázót, patent csattanót, könyvlapozgatóst... meg azt is.



egy pillanatra

november, az enyészet hava... de puhán siklanak át az év napjai az álom havába.
december, sok állatnak a téli álom ideje. ..a bekuckózás, vackolódás, melegedés, álmodás napjai. az álmodozásé, vágyakozásé a melegség, a színek és a szerelem iránt.

csütörtök, december 15, 2011

dizájnos iroda vs funkcionális munkahely a dizájn szektorban

no, lássuk csak: november elejére kész lett. 55 millió forintos állami és EU-s támogatásból épült. egy legkésőbbi dizájn szerinti iroda. a második otthonom, ahol mostanában több időt töltök valójában, mint otthon.
némely részleteiben messze elhagyja a funkcionalitást és csakis a szemnek lett teremtve.
lássuk csak.. például a számítógépház, majdhogynem abszolút megközelíthetetlen, hacsak nem dugod be a fejed és a fél vállad az asztal alá. de jobb, ha négykézlábra ereszkedsz hozzá. CD írás, USB csatlakoztatás egy napközbeni mini-tornának felelnek meg. én néha el is ücsörgök az íróasztal alatt, egy-egy ilyesfajta feladat eredményeképpen.
az, hogy kemény fedeles könyékvédőt kellene hordanom, hogy az irodai munkában ne sérüljek meg napi szinten, az annak tudható be, hogy kényelmesen az íróasztalnál ülve, a jobb könyököm rendszeresen beverem a mellettem lévő sarkos szekrénybe.. ami mellesleg zárja az utat is el a számítógépház elől.
ha fogat akarsz mosni, a fürdőben, vigyázz a fejedre, mert a csap nem a falból jön ki hagyományos módon, hanem a plafonról függ egy hasáb cső, egyenesen a mosdókagyló közepébe. ha közel hajolnál a kagylóhoz, akkor elkerülhetetlen, hogy beverd a fejed.
csakúgy, mint a zárt konyhaajtóba, ami homok fújt üvegből van, így félhomályban teljesen láthatatlan. velem gyakran megesik, hogy egyszerűen csak neki megyek reggel.. no, de nem őszinte akaratomból.
mellesleg a lámpák mindenütt mozgásérzékelők, ami jó, bár a konyhában lévőnek az érzékelője az ajtó mögött van. így akárhányszor bemegyünk a nyitott ajtós konyhába, mindig meg kell mozdítani a nehéz ajtót, hogy világosság legyen... vagy kinyithatod a mikrót és a hűtőt, ami egyszerűbb, hogy némi kis fényhez juss, ha már meguntad az ajtó nyito-csukogatást.
a tárgyalóban a bazi nagy fa asztal, olyan alacsony, hogy ha vagy olyan pici, hogy keresztbe rakd alatta a lábaid (nekem még nem sikerült ezidáig) akkor biztos végig horzsolva felszakítja a combodon a harisnyádat és veheted a következőt a boltban..
ha napos idő van, akkor már reggel erősen süt a szemedbe a nap, így nem látsz semmit, abból, amit csinálnod kell. ebéd után vetkőzünk, mert addigra van a legmelegebb. délután, pedig pont a monitorodra süt a nap, így emiatt nem látod, azt amit kell. ennek kiküszöbölésére hordunk nagy sildes baseball sapkákat bizonyos szögben, ferdén beállítva a fejen, hogy elkerüljük a nap szemégető sugarait. hatásos. nem vitás. és persze mindenkinek tetszik a tervezéses lányok legújabb "hóbortja".
persze, orchideákat is pont mi kaptunk, a legnaposabb szoba, mert olyan jól mutat az élénk rózsaszín virág nálunk.. szegény növények, a félhomályt kedvelnék..
van liftünk.
átlátszó-tetsző. ami ezidáig többször volt üzemen kívül, mint belül.
mindez szép, szép. de minek?

most lássuk a számunkra pozitív oldalát is: nagy a tér. a mi szobánk majdhogynem 30 méter hosszú. mindenkinek görgős széke van, amivel imádunk a nagy térben a szobák és asztalok közt ralizni. egymást gurigatni, körbe tolni a felső szinten. guruló versenyt rendezni tervezni. vagy épp dodzsemre készülni fel.
az egész épület egyterű, így az állandó alaphangzaj mellet jól lehet egymásnak le-föl kiabálni...