szerda, október 31, 2012

téli időszámítás

idén az óra átállítással kezdődött. rögtön másnap egész nap esett az eső. arra következő reggel pedig már a hó. no, ezen a a reggelen tettem le merimar-t, és vettem az első bkv bérletet a téli szezonra. ezzel a mozzanattal, máris úgy éreztem az első pillanatától fogva, hogy elhagytam a szabadságomat. illetve egy részét. legalábbis a mozgáshoz kapcsolódót. innentől kezdve már csak kötött pályán mozoghatok, olyan tempóban, ahogy azt diktálják. ahogy siet a villamosvezető, ha a műszak vége felé jár már, amilyen zenét hallgat ilyenkor a rádióban, hogy az mennyire kelti fel vágyait az otthon sertepertélő felesége iránt, aki már megfőzött vacsorára s szép virágot helyzetett az ablakba, amelyet a férje ajándékozott neki elmúlt este. kirakta hogy besszipantsa a hold világát, melynek illatától mindig a leglágyabb gondolatai támadnak férjéről. férje ekkor már az izzadsággyöngyeit törölgeti homlokáról... mert a vezető kabint azt duplán fűtik. mondjuk a tömött villanyoson nem kell panaszkodni, hogy hideg volna. az egy guruló melegedő, az otthontalanok kedvelt időelütő helye a téli időszámítás alatt. szerencsétlen embereknek fázik a kezük, de ha még csak az fájna. nem mernek az aluljáróban kesztyűt venni a románoktól, mert ők minden pénzüket elveszik. reggel, mikor munkába menet megveszed a fedél nélküli magazint a szokásos nénitől az egyik lánckávézó előtt, a néni megnézi a kezed... hogy mekkora. furán nézegeti, de hamar megállapítja, hogy akkorika, mint az övé. így megkér, hogy valahonnan szerezzek neki egy cérnakesztyűt... azt mondja, hogy kifizeti. persze, szerzek neki, sőt mitöbb, kapok egyet. mert a munkahelyen lehet találni azt is. szereztem, egy jó meleget, ujjnélküli, de sapkás. fel is vettem napközben, mert a fűtetlen irodában megfagyott a kezem és mindenem. mert ott sincs fűtés. de már hideg van. este itthon kimostam a néninek szánt kesztyűt, mert mégis csak kínából jön a kötött áru. ki tudja mivel tele. jobb kimosni a dolgokat. és a fejeket is. fejmosóval. segítenek a mosómanók, körbejárják a fej minden szegletét, és ahol nincsenek fanta elemek, oda beszerelnek, beleépítik a fantáziacsapot, amit, ha megnyitsz kiengeded a mindent szabadjára... ezt tettem. és főztem kakaót, csiliset és azt vajaskenyérrel eszem. vacsorára.