pénteken végül olyan emberek társaságában kötöttem ki, akik közül senkit nem ismertem. a lakótársam ismert a kilencből egy embert. épp befejezték a vacsorát, mikor odaértem, egy olyan helyen, ahol nincs étlap. a tulajdonos hölgy főz, amit kedve tart. azt felszolgálja, és az asztalt le is szedi. be lehet vinni borokat, vagy más italt a vacsorához. állítólag fantasztikusan főz, thai ételeket és mást is. vacsi után pedig ott marad még két óráig csevegni a vendégekkel. én nem vacsoráztam velük, de mikor indultunk mindenkinek puszit adott (nekem is).
aztán valami karaoke pub-ban kötöttünk ki. hazafelé meg kellett keresnem a bicajomat.
szombaton egész nap esett. nem, nem is, ömlött az eső. be is ázott a konyha, az ablaknál. pont a teáimra csöpögött a víz.
este elmentem egy előadást megnézni. tulajdonképpen nem tudtam hova megyek, térképpel és bicajjal mentem, 7re. a Round Chapel-be. egy plakáton láttam a Brick Lane-en, hogy valami lesz Hackney-ben. zene és előadás. de semmi többet nem jegyeztem meg. szóval odértem, egyedül mentem. ismeretlenekkel akartam lenni, olyan helyen, ahol még nem voltam. random people, place, performances, positions, playbacks...
félelmetes volt. vékony anyagcsíkokkal volt minden körbehálózva. az emberek nem tudták, hogy leülhetnek-e a székekre vagy sem...egymást kérdezgettük. először régészeti kincseket mutattak be a temzéből, diavetítőn. később egy író olvasott fel, de őt sajnos nem annyira értettem, mert szerintem régi angollal olvasott. egy harmadik a városrészt mutatta be, képek és zene és beszéd segítségével. ezek után következett a Mighty Power of Hackney eléneklése. szöveget osztogattak ki, egyszerre kezdtük az éneklést, de miután dallam nem volt hozzá, mindenkinek az általa kitalált dallamban kellett énekelnie...
aztán, a belépő jegy mellé mindenki kapott tombola jegyet is. kiderült, hogy ennek ekkor volt értelme, mert ugyanis állítólag minden számból duplán osztottak, és meg kellett találnunk a párunkat, hogy ő legyen a táncpartnerünk. ki a homlokára ragasztotta a számot és úgy járt körbe, ki a mikrofonba mondta be (én is közülük) ki pedig körbe járkált a teremben párját kutatva. én nem láttam senkit, aki megtalálta voln a párját. lehet, hogy ez csak egy vicc volt és a rendezők jókat derütek rajtunk...
az után, egy agresszív lány ugrált körbe, sepultura dalokat feldolgozva. ja, de az egy zeneker volt. két személyes, egy bassgitárossal a hátérrben. mint a sakál, úgy üvöltött, bevallom, egyszer-kétszer nem szerettem volna ha a közelembe ugrik. ott álltam legelöl...
az ez után következő zenekar, meg egy vicc volt. a dobos-énekes...nem is tudom milyen stílusba vagy filmbe illene. ő meg a pálcáját dobálta, illetve törte ketté... a másik dobosnak, valami elektromos feszerelése volt plusz egy felfordított bádog kuka, az volt a hangszere.
a bár egy iskola pad volt, azon felsorakoztatva meleg (mármint nem hűtött) italokkal. azt kaptad amit adtak, vagy amit találtak, vagy amit mások hagytak ott.
nagyon élveztem, idegen emberek, spontán helyszín és nem tudom mire számíthattam műsor, de amit akartam, azt mind megtaláltam benne.
hazafelé eláztam. nagyon. az arcomról folyt a víz. ellenszél volt. nagyon fárasztó. de akármelyik irányba is fordultam, a szél mindig szembe fújt.
és majdnem biciklis balesetet is szenvedtem. belém jött egy kocsi. de le tudtam fékezni, habár csúszott az út, úgyhogy szerencsés is voltam. nem én voltam a hibás.
