kihagyhatatlan

már két napja, hogy ott voltunk, de még mindig a hatása alatt... nagyon jó idegen vezetőnk volt, egy lengyel férfi, aki roppant tájékozott a témában és történelmünknek ezt a részét vagy 10 éve tanulmányozza. eddigi kutatásainak következtetése képen nem talál magyarázatot, hogy Hitler miért pont a zsidókat választotta kegyetlensége célpontjául és tekintélyének növelése eszközéül. ahogyan mesélt élethűen láttam magam előtt a jeleneteket, azoknak az arcát, akik a jobb életet remélve sétáltak el "zuhanyozni", mielőtt az új lakóhelyükre költözhettek volna. ők részesültek a "különleges bánásmódban", így hívták. megnézhettünk feltehetően mindent, ami a tábor területén megmaradt, a gázkamrákat, krematóriumot, cellákat, barakkokat vagy azokat az egy négyzetméter alapterületű, teljesen sötét, négy fő részére fenntartott álló cellákat, amikbe alulról bekúszva lehetett csak bemászni...  a WC barakk, egyike volt a legszörnyűbb és legfertőzőbb helyeknek a táborban, ugyanakkor a legbiztonságosabb is min között: oda nem jártak be az őrök, a fertőzés miatt, ezért ott zajlott a cserekereskedelem. sőt, akik a WC pucolásra lettek beosztva, azok nem fagytak meg télen, ha elég erős volt az immunrendszerük és tudták hogyan kell szarban úszni. szó szerint. voltak olyanok, akik egyenest beugrottak és úgy merték ki vödrökkel az ürüléket. a fenti képen látszik valamennyire a beton WC építmény lyukaival.. a több tíz méteres padsor két végén lehetett felemelni a egy méteren a a fedő részt, s ott lehetett beleugrani, s végig sétálni (legörnyedve) az egész alatt...

a kirándulás nagyon érdekes volt, a Göteborgban székelő portugál egyesület szervezte. egy portugál barátom az egyetemről, hívott meg, s ő általa ismertem meg legújabb skorpió barátnőmet, akivel ketten voltunk csak nem anyanyelvűek. ő svéd ajkú. Solival szinte teljesen egyformák vagyunk, bár ő szőke és hosszú hajú... így a csoporttól elmaradva sebtiben ittuk a sliwowitza pálinkát egy helyi bárban. majd vacsora után számunkra értetetlenül, de a portugálok nem tartottak velünk egy sörre vagy kettőre. én pedig azt gondoltam, hogy a reggelig fennmaradásban sokszorosan le leszünk majd hagyva. másnap reggel korán felkeltünk, hogy a lehető legtöbbet megismerjük még Krakkóból. ekkor jutottunk a zsidó negyedbe, ahol több zsinagóga is található, de mi a Remu zsinagógát látogattuk meg. ez az egyik működő zsinagóga, a kettő közül, ez a legkisebb, de legrégibb. meglátogattuk a Szent Péter és Szent Pál templomot, visszamentünk a főtéri, reneszánsz stílusban újjáépülő piacra, ahol vettünk szupercsinos borostyán fülbevalókat, mert a zöld borostyán Lengyelország jellegzetes fél vagy drága vagy csak köve. amennyit csak tudtunk sétáltunk, hogy minél többet magunkénak mondhassunk a város bájából. vacsorára négyféle ételt rendeltünk, ketten, amit ugyanazon tányérból fogyasztottunk el. :-) mindeközben az egész kirándulás ideje alatt rengeteget gondoltam Manora, ő nagyon nagy érdeklődéssel szeretett volna az Auschwitz-i koncentrációs táborba eljutni, s Krakkó is nagyon tetszett volna neki, egy neki való hely...

van szobám!

hiszek abban, hogy az elhunyt szeretteink tovább segítik földi utunkat, azáltal, hogy érzékelik miben van szükségünk segítségre... egyik legnagyobb és legbonyolultabb feladatnak találtam a szállás-találást Svédországban. húztam-halasztottam, nem kezdtem bele, stresszelt, belekezdtem, feladtam....reménykedtem. korábban elkezdtem levelezni ottani két hallgatóval, akik a kutatócsoportban társaim lesznek. hosszasabb szünet után, az egyikük a héten megkérdezte, hogy hogy haladnak a dolgaim, találtam-e már szobát. nem, válaszoltam. picit megálltak a dolgok, néha mennek, néha csak nézem őket... de abban a levelében rögtön csatolt is két linket, két kiadó szobáról. a nagyobbikat (hogy több vendégem férjen el) rögtön lefoglaltam, nem néztem meg, hol, milyen feltételekkel...egyszerűen megbíztam benne, mert korábban már beszéltünk arról, hogy milyen elképzeléseim vannak, s tudtam jól, hogy kár részletesen bele mennem, mert ezt sodorta nekem most az élet, hogy megkönnyítse a dolgom. utána megkönnyebbültem :-)

szilvalekvár receptek és a bizonyíték

csokoládés-vörösboros szilvalekvár:

készült:

6 kg szilvából

fél liter vörösborból

10 dkg 74%-os feketecsokiból + 2 evőkanál kakaót adtam hozzá, mert kevésnek találtam a csokit a szilva mennyiséghez

elkészítése:

a bort a vége felé, a csokit a legvégén adtam hozzá. a kettő között turmixoltuk, de miután már lezártuk a szilvát.

fahéjas-rumos szilvalekvár:

készült:

7 kg szilvából

2 dl rumból

és valamennyi fahéjjal ízesítettem

elkészítése:

kb 3 rúd fahéjat a kezdetektől a szilvával főztem, a vége felé még tettem bele őröltet is, s a rumot. ezt nem turmixoltuk.

mindkettőt száraz dunsztba raktuk, fejjel lefelé, amíg ki nem hűltek a lekvárok.

marha finom lett mindegyik, már csak vendégeket várok... (módjával) ;-)

az úszómester

uszodában jártam ma kora délután. no, de persze, ha meg kellett volna vennem a vasárnapi belépőt, biztosan nem mentem volna el. csak úszni mentem, az úszósapkás medencébe. abba, ahova általában csak idősebbek járnak, én voltam ma a legfiatalabb, már ameddig ott voltam. el is tűnődtem egy dolgon: az úszómesteren.
annál a medencénél úszómesternek lenni, egyike lehet a legunalmasabb munkáknak. és nem is csak a munka, hanem a lény önmagának egy mindent megunt és frusztrált változata volt. mellesleg nem is hiszem, hogy ha valaki elkezdene fuldokolni ő ki tudná menteni a vízből. így volt ez egy tespedt testű, pocakos úriember személyében, aki piros rövidnaciban és pattanásig begombolt fehér ingben, tekintetet eltakaró napszemüvegben ügyelte fel a medencét. figyeltem a munkáját: egy ideig a medence egyik sarkában ücsörgött. később átsétált a másik végébe, majd ismét vissza baktatott az egyikbe. lassú, megfontolt léptekkel, unott arccal. gondolom, hogy csak azt várta egyfolytában, hogy mikor akar valaki sapka nélkül a vízbe ereszkedni, mert olyankor rá szólhatott. aztán visszaült a helyére. még jó csajok sem voltak, akiket elnézegethetett volna lyukas óráiban. amíg nem a vízben voltam, hanem kint, nézegettem mit csinál, mikor a vízben voltam, próbáltam kitalálni mire gondolhat. gondol-e vajon arra, hogy valaki pont azon gondolkodik, hogy ő mire gondol? gondol-e arra, hogy nem csak ő néz minket, hanem őt is éppoly' érdeklődéssel figyeli valaki, amilyen unottan ő elnézeget bennünket. vagy van-e családja, esetleg fiatal felesége, akire egész nap gondolhat ruha nélkül? de szerintem a húslevesre gondolt, s, hogy milyen jót is fog ezután burkolni, miután lejárt a munkaideje, s végig nézte a nyugdíjas úszókat a habos sisakokban.

legújabb elgondolásom

a mai nap megint egyike az olyan napoknak, amikor csodálom, hogy életben vagyok. gyakorta van ilyen: a nagylányosság első napja. ilyenkor mindenféle nehézségekbe ütközöm: koordinációs, kommunikációs, gondolkozós s mindezeknek a keveréke. ilyenkor nem csodálkozom, hogy két turnusban melegítem fel ugyanazt az ebédet, vagy, ha vakmerően utolsó pillanatban kerülök ki egy kanyarodó kocsit, vagy, ha megkérdezem milyen ízű az a fagyi, amit jó ideje meg szeretnék kóstolni, s egy másikat kérek, a napi fizikai tevékenységeket pedig szupergyengén s szuper lassúsággal tudom csak végrehajtani...  gondolom sok nő jár hasonló cipőben, s van akinek fizikai fájdalmai is vannak, esetleg még nagyon rosszul is érezi magát. ilyenkor a legszerencsésebb és legbiztonságosabb volna, ha otthon maradhatnánk, s ebből keletkezik legújabb elgondolásom, hogy ezeket a napokat számozás-nélküli szabadnapokká kellene nyilvánítania az államnak. számozás-nélküli, mintha nem is kaptuk volna meg őket, annak okáért, hogy a társadalmat és önmagunkat ne veszélyeztessük. mindamellett, amelyet már régóta megfogalmaztam magamban, hogy a "rakéta" ingyenesen kellene, hogy járjon nekünk. csak azért, mert bármennyit és bármit eszünk-iszunk, ez a folyamat mindentől függetlenül, akaratunkon kívül, de rendszeresen megtörténik velünk. s nem olyan, mint a szeretkezés, melyet intelligenciánknak köszönhetően kedvtelésből végzünk... nem is emlékszem, hogy kaptam-e "rakétát", talán egyszer, az általános iskolában, felvilágosító előadás alkalmával, ezzel ellentétben minden fesztiválon a kezembe nyomnak egy-két óvszert...

linzert sütöttem. de nem lett túl jó. mármint finom, és jó minőségű alapanyagokból készült, de valami miatt még kísérleteznem kell a tésztával, mert szétesik, szétpotyog. kanalas sütemény. egy szép fémdobozba tettem a darabokat, s amelyik még egyben van. vacsora után eszegetem, írogatás közben, az íróasztalomnál ülve...és az a zseniális, hogy még kanál is akad itt, az íróasztalomon, ígyhát tényleg azzal tudom kieszegetni a dobozból.

valamikor volt miért harcolnunk, volt egy álmunk, egy tervünk... igen. később átértékelődött minden, a szerelem barátsággá vagy, testvérinek mondható szeretetté és kötődéssé formálódott. senki nem érti hogyan, s nem sokan hiszik el, hogy "csak" az. olyasvalami ez, amit már nem veszíthetsz el. egy különleges belső világ ez, a maga komplex nyelvezetével és gyermeki kedvességével. jobb ezt így elfogadni, ha közel szeretene valaki kerülni bármelyik tagjához is. de van aki nem tudja, s foggal-körömmel harcol ez ellen, olyan, mintha arra kérne, hogy egy saját testrészedet amputáld le magadnak. örömmel, hogy ő boldog legyen vele. még nem tudja ő, de így el fogja veszíteni, azt, akivel most együtt szeretne lenni. kipróbáljuk így. mi. ők.

hív az óceán 

valamikor gyertyákat égettünk, s otthon éreztük magunkat.. egy újabb, játékos és kedves varázsvilág talált meg. olykor a forró szenvedélyével és édes öleléseivel ejtett rabul, olykor a megmagyarázhatatlan távolságával és némaságával szomorított el... de elhatároztuk így. ő. én.  

s megint az óceán.

fokhagymaleves

s mivel, hogy már téli időt számolunk, így a fokhagymalevesnek is szezonja van.
ha megkívántátok, így készítsétek el: egy néhány gerezd fokhagymát megtisztítva szeletekre vágunk. egy serpenyőben felteszünk egy pici olíva olajat, azon elkezdjük pirítani a fokhagymát. pici sót, elég sok őrölt paprikát teszünk bele, s felöntjük a szükséges mennyiségű vízzel. felforraljuk és tovább is forraljuk. közben száraz kenyeret tördelünk egy küblibe, illetve annyiba, ahány főre készítjük a levest (ezt figyelembe kell venni a víz és a fokhagyma mennyiség adagolásánál). ha kész a leves, ráöntjük a száraz kenyérre. forrón tálaljuk. lehet ezt még színesíteni, ízesíteni is, például, ha sonkadarabkákat pirítunk a fokhagymával az elején. vagy, ahogy nekem a kedvencem: egész tojást ütünk a levesre, de ekkor egy kis időre be kell tenni a sütőbe a hőálló küblit, hogy a tojás kissé megfőjön a levesben. roppant ízletes és a hideg napok szívet-lelket-testet melegítő étke.

téli időszámítás

idén az óra átállítással kezdődött. rögtön másnap egész nap esett az eső. arra következő reggel pedig már a hó. no, ezen a a reggelen tettem le merimar-t, és vettem az első bkv bérletet a téli szezonra. ezzel a mozzanattal, máris úgy éreztem az első pillanatától fogva, hogy elhagytam a szabadságomat. illetve egy részét. legalábbis a mozgáshoz kapcsolódót. innentől kezdve már csak kötött pályán mozoghatok, olyan tempóban, ahogy azt diktálják. ahogy siet a villamosvezető, ha a műszak vége felé jár már, amilyen zenét hallgat ilyenkor a rádióban, hogy az mennyire kelti fel vágyait az otthon sertepertélő felesége iránt, aki már megfőzött vacsorára s szép virágot helyzetett az ablakba, amelyet a férje ajándékozott neki elmúlt este. kirakta hogy besszipantsa a hold világát, melynek illatától mindig a leglágyabb gondolatai támadnak férjéről. férje ekkor már az izzadsággyöngyeit törölgeti homlokáról... mert a vezető kabint azt duplán fűtik. mondjuk a tömött villanyoson nem kell panaszkodni, hogy hideg volna. az egy guruló melegedő, az otthontalanok kedvelt időelütő helye a téli időszámítás alatt. szerencsétlen embereknek fázik a kezük, de ha még csak az fájna. nem mernek az aluljáróban kesztyűt venni a románoktól, mert ők minden pénzüket elveszik. reggel, mikor munkába menet megveszed a fedél nélküli magazint a szokásos nénitől az egyik lánckávézó előtt, a néni megnézi a kezed... hogy mekkora. furán nézegeti, de hamar megállapítja, hogy akkorika, mint az övé. így megkér, hogy valahonnan szerezzek neki egy cérnakesztyűt... azt mondja, hogy kifizeti. persze, szerzek neki, sőt mitöbb, kapok egyet. mert a munkahelyen lehet találni azt is. szereztem, egy jó meleget, ujjnélküli, de sapkás. fel is vettem napközben, mert a fűtetlen irodában megfagyott a kezem és mindenem. mert ott sincs fűtés. de már hideg van. este itthon kimostam a néninek szánt kesztyűt, mert mégis csak kínából jön a kötött áru. ki tudja mivel tele. jobb kimosni a dolgokat. és a fejeket is. fejmosóval. segítenek a mosómanók, körbejárják a fej minden szegletét, és ahol nincsenek fanta elemek, oda beszerelnek, beleépítik a fantáziacsapot, amit, ha megnyitsz kiengeded a mindent szabadjára... ezt tettem. és főztem kakaót, csiliset és azt vajaskenyérrel eszem. vacsorára.

fesztiválszezon

100 Ft-os boltban:

-Lefolyótisztítót keresek...

-Van ez a folyadék...de van a kristályos fajta is, abból ezt a két félét tartjuk...hideg vizet kell hozzá önteni, véletlenül sem meleget...ez olcsóbb, mint az...de ez a jobb...

-Jó, akkor most melyiket igyam?

-:-))))!

-:-))))! Helyesbítek: vigyem...

Tündér eladó, az időjárásra hivatkozott, én a fesztiválszezonra...

S ő vajon mivel itta le magát??

..ja, de nem neki.

Azt tanulom, hogy az ISEW (1938 és 1947) az NEW (1972) tovább fejlesztett változata...de hogy fér ez be az évszámok közé? 

Lent csapdossa a szél az ajtókat, itt fönt pedig csak simán befúj az ablakon. Itt ülök előtte. Azt is mondhatnám, hogy arconfúj. De jól is esik...

Felülnék rá, hogy megnézzem mik is történnek oda kinn, mert furaságok történnek a világban. Furaságok történnek egy barátom körül; nem vagyok benne biztos, hogy ő tudja és abban sem, hogy hol van most. Ilyen még nem történt. Sok minden megtörtént mostanában, ami még nem történt azelőtt. Egyszeri dolgok. Nem rossz dolgok, de nem tesznek vidámmá.

De legalább a Marci szépen nő. Ő mindig mosolyt rajzol az arcomra.

Van kibontva fahéjas ízű tejcsokoládés mandula...

a Bokréta utcában

-Hol van a flex?
-...
-Hallod, Robi, hol van a flex?
-Ott van a kenyér alatt. Csak nem akartam az előbb mondani, mert hülyén hangzik. De tényleg ott van... :-)

..és a maradék kis kolbászka is a pénztárgép mellől került elő. a paprika ott volt, a deszkán, az egyik csavarhúzó és a másik fogó mellett. a sörösüvegek valamiféle rendszert alkottak: az üresek külön voltak. a kupakjaik már nem. azok szabadon kószálnak általában. zene is volt, és két nemtörődöm cigarettára is gyújtott, mire bekapcsoltuk a "légkonditésszagelszívót", mert az is van ám, egy három propellerű ventilátor a plafonra eszkábálva. és jöttek még a srácok, ki csak borozni és beszélgetni, ki a bicajom szerelte, ki pedig egy másikat. Merimar-on tegnap este öten is dolgoztak. én néztem, néha odébb álltam, hogy ne legyek láb alatt és a szükséges szerszámokat találtam meg a nagy "rendben". Merimar kész lett. sokkal szebb, mint valaha. Robi közben pörgött, valakinek a vásárlókkal is kellett foglalkozni..

ez a Műhely.

itt festettem le a bicajom is.

tűkön ülök

elvileg már leszálltak. az internet legalábbis ezt mondja. első körben ketten jönnek. Mark a barátnőjével. Marco később érkezik csak. késő este.
már kitaláltam mi lesz vacsorára...csak jöjjenek, már, hogy elkezdhessek főzni! elvégre egy különleges hármas lesz újra együtt, Londonból...

de vannak itt más barátok is: Teklának a japán barátnője - Katsura -, aki tegnap érkezett. és Virágnak a barátnője - Maiju - is itt van, Finnországból, hogy itt töltse az új évet.

Budapest kedvelt úti célpont a szilveszterező külföldiek szemében, mi pedig örülünk, hogy a messzi barátaink eljönnek hozzánk és együtt töltjük ezeket a napokat :-)
legyen sok ilyen!

ezt kívánom jövőre is... és...

legszomorúbb...

...pedig mondta a pici Áron, hogy "ne veszekedjetek", és azt is, hogy ő ott állt az ajtóban és mondta, csak mi nem láttuk.. és nem azért nem látjuk mert pici, hanem mert a felnőtteket elvakítják a hatalmi harcok és a saját igazunknak a bizonyítgatása, a düh és a méreg árnyékában. ilyenkor nem veszünk észre semmit, nemhogy egy pici tiszta lelket...

akinek szüksége van a sok szeretetre és, amikor még nagykabátban belépsz a szobába, ő az első aki odarohan hozzád és a kabátod alatt megtalálja a combod és szorosan átöleli..

hogyan érez majd ezután irántunk? hogyan állhatok újra elébe? hogy várjam, hogy őszintén hozzám szaladjon legközelebb?

még akkor is, ha nem én veszekedtem, hanem csak csitítani próbáltam - mert ott voltak a gyerekek és mert veszekedni hülyeség - és később pedig jól belekeveredtem...

she's lost control

az sem volt helyes, ahogy és amit az egyik kezdett és az sem volt helyes, ahogy erre a másik reagált. semelyik sem volt odaillő. de ha már valami rosszul kezdődik el, s azt mi felnőttek tudjuk, hogy nem odaillő, és ezzel mindegyikőnk egyet ért, akkor legalább próbáljuk meg azt olyan rövidre zárni, amennyire csak lehet. tudomásul venni és elfogadni a másik hibáját, botlását.

csöndben.

harminc évesek nem attól leszünk, hogy harsogtatjuk, hogy már betöltöttük a harmincat, hanem, hogy úgy is viselkedünk.

nem akartam soha felnőni, főleg nem betölteni a harmincat..

jól el vagyok a saját álomvilágomban, ahol ha kevés a pénz, hát nyomtassunk még. a nejlonzacskók és a vasaló az örök ellenség. a sót izompacsirták izzasztásával nyerik, és ahol a szelet is tényleg a fák okozzák. ennyi.

nem lesz többé karácsony. nekem.

"Azt hiszem, sohasem fogok megnőni. Az idő olyan lassan múlik. Minden nap egyforma, és egyforma már a természete szerint is, minden körülmények között. Nincsen kedvem semmilyen foglalkozáshoz. Szeretnék tengerre szállani és hajós lenni, vagy még inkább a felhők országába szeretnék menni és ottan lakni. Szeretnék bolyongani a nagy felhőmezőkön, ahol olyan csendes, aranyos és gyönyörű lehet minden. Persze, ez nem valósulhat meg, és talán éppen ezért - annyira szép.

De hát ez élet fele álom, és így nincs ok a zúgolódásra. Elvégre nem lehet mindig jó. Az élet, az ébrenlét tele van félelemmel, unalommal, sok rossz emberrel és sok olyan emberrel, akik jók, kedvesek, mint a dada és a nagymama, de akikhez tulajdonképpen semmi közünk; az álom kárpótol mindenért."

Csáth Géza, Józsika

gumibőrtáska

...és így született meg a gumibőrtáska, nem az én fejemben ugyan, de azóta valóban meg is lelte igazi gazdáját. a vasárnapi karácsonyi vásáron szegődött társammá.

legvidámabban akkor gondolok rá, mikor is elképzelem ahogy a gumibőr kezeivel visszafelé taszít valamit, valami megfoghatatlan dolgot és ehhez a félig morcos és félig erőlködő táskarckifejezése társul. fél szemöldöke kunkorian felhúzva, a másik már nincs meg... fülei összefonódva, az égnek meredve. foghíjas zipzárjával pedig a bélést félénken rágja..
hangot is ad ki. kicsit zörgőt, amolyan csilingelőt, de inkább gumi-nyikorgót, kulcsrázót, patent csattanót, könyvlapozgatóst... meg azt is.

egy pillanatra

november, az enyészet hava... de puhán siklanak át az év napjai az álom havába.
december, sok állatnak a téli álom ideje. ..a bekuckózás, vackolódás, melegedés, álmodás napjai. az álmodozásé, vágyakozásé a melegség, a színek és a szerelem iránt.

dizájnos iroda vs funkcionális munkahely a dizájn szektorban

no, lássuk csak: november elejére kész lett. 55 millió forintos állami és EU-s támogatásból épült. egy legkésőbbi dizájn szerinti iroda. a második otthonom, ahol mostanában több időt töltök valójában, mint otthon.
némely részleteiben messze elhagyja a funkcionalitást és csakis a szemnek lett teremtve.
lássuk csak.. például a számítógépház, majdhogynem abszolút megközelíthetetlen, hacsak nem dugod be a fejed és a fél vállad az asztal alá. de jobb, ha négykézlábra ereszkedsz hozzá. CD írás, USB csatlakoztatás egy napközbeni mini-tornának felelnek meg. én néha el is ücsörgök az íróasztal alatt, egy-egy ilyesfajta feladat eredményeképpen.
az, hogy kemény fedeles könyékvédőt kellene hordanom, hogy az irodai munkában ne sérüljek meg napi szinten, az annak tudható be, hogy kényelmesen az íróasztalnál ülve, a jobb könyököm rendszeresen beverem a mellettem lévő sarkos szekrénybe.. ami mellesleg zárja az utat is el a számítógépház elől.
ha fogat akarsz mosni, a fürdőben, vigyázz a fejedre, mert a csap nem a falból jön ki hagyományos módon, hanem a plafonról függ egy hasáb cső, egyenesen a mosdókagyló közepébe. ha közel hajolnál a kagylóhoz, akkor elkerülhetetlen, hogy beverd a fejed.
csakúgy, mint a zárt konyhaajtóba, ami homok fújt üvegből van, így félhomályban teljesen láthatatlan. velem gyakran megesik, hogy egyszerűen csak neki megyek reggel.. no, de nem őszinte akaratomból.
mellesleg a lámpák mindenütt mozgásérzékelők, ami jó, bár a konyhában lévőnek az érzékelője az ajtó mögött van. így akárhányszor bemegyünk a nyitott ajtós konyhába, mindig meg kell mozdítani a nehéz ajtót, hogy világosság legyen... vagy kinyithatod a mikrót és a hűtőt, ami egyszerűbb, hogy némi kis fényhez juss, ha már meguntad az ajtó nyito-csukogatást.
a tárgyalóban a bazi nagy fa asztal, olyan alacsony, hogy ha vagy olyan pici, hogy keresztbe rakd alatta a lábaid (nekem még nem sikerült ezidáig) akkor biztos végig horzsolva felszakítja a combodon a harisnyádat és veheted a következőt a boltban..
ha napos idő van, akkor már reggel erősen süt a szemedbe a nap, így nem látsz semmit, abból, amit csinálnod kell. ebéd után vetkőzünk, mert addigra van a legmelegebb. délután, pedig pont a monitorodra süt a nap, így emiatt nem látod, azt amit kell. ennek kiküszöbölésére hordunk nagy sildes baseball sapkákat bizonyos szögben, ferdén beállítva a fejen, hogy elkerüljük a nap szemégető sugarait. hatásos. nem vitás. és persze mindenkinek tetszik a tervezéses lányok legújabb "hóbortja".
persze, orchideákat is pont mi kaptunk, a legnaposabb szoba, mert olyan jól mutat az élénk rózsaszín virág nálunk.. szegény növények, a félhomályt kedvelnék..
van liftünk.
átlátszó-tetsző. ami ezidáig többször volt üzemen kívül, mint belül.
mindez szép, szép. de minek?

most lássuk a számunkra pozitív oldalát is: nagy a tér. a mi szobánk majdhogynem 30 méter hosszú. mindenkinek görgős széke van, amivel imádunk a nagy térben a szobák és asztalok közt ralizni. egymást gurigatni, körbe tolni a felső szinten. guruló versenyt rendezni tervezni. vagy épp dodzsemre készülni fel.
az egész épület egyterű, így az állandó alaphangzaj mellet jól lehet egymásnak le-föl kiabálni...