vasárnap, január 20, 2013

valamikor volt miért harcolnunk, volt egy álmunk, egy tervünk... igen. később átértékelődött minden, a szerelem barátsággá vagy, testvérinek mondható szeretetté és kötődéssé formálódott. senki nem érti hogyan, s nem sokan hiszik el, hogy "csak" az. olyasvalami ez, amit már nem veszíthetsz el. egy különleges belső világ ez, a maga komplex nyelvezetével és gyermeki kedvességével. jobb ezt így elfogadni, ha közel szeretene valaki kerülni bármelyik tagjához is. de van aki nem tudja, s foggal-körömmel harcol ez ellen, olyan, mintha arra kérne, hogy egy saját testrészedet amputáld le magadnak. örömmel, hogy ő boldog legyen vele. még nem tudja ő, de így el fogja veszíteni, azt, akivel most együtt szeretne lenni. kipróbáljuk így. mi. ők.

hív az óceán 

valamikor gyertyákat égettünk, s otthon éreztük magunkat.. egy újabb, játékos és kedves varázsvilág talált meg. olykor a forró szenvedélyével és édes öleléseivel ejtett rabul, olykor a megmagyarázhatatlan távolságával és némaságával szomorított el... de elhatároztuk így. ő. én.  

s megint az óceán.


Nincsenek megjegyzések: