a mai nap megint egyike az olyan napoknak, amikor csodálom, hogy életben vagyok. gyakorta van ilyen: a nagylányosság első napja. ilyenkor mindenféle nehézségekbe ütközöm: koordinációs, kommunikációs, gondolkozós s mindezeknek a keveréke. ilyenkor nem csodálkozom, hogy két turnusban melegítem fel ugyanazt az ebédet, vagy, ha vakmerően utolsó pillanatban kerülök ki egy kanyarodó kocsit, vagy, ha megkérdezem milyen ízű az a fagyi, amit jó ideje meg szeretnék kóstolni, s egy másikat kérek, a napi fizikai tevékenységeket pedig szupergyengén s szuper lassúsággal tudom csak végrehajtani... gondolom sok nő jár hasonló cipőben, s van akinek fizikai fájdalmai is vannak, esetleg még nagyon rosszul is érezi magát. ilyenkor a legszerencsésebb és legbiztonságosabb volna, ha otthon maradhatnánk, s ebből keletkezik legújabb elgondolásom, hogy ezeket a napokat számozás-nélküli szabadnapokká kellene nyilvánítania az államnak. számozás-nélküli, mintha nem is kaptuk volna meg őket, annak okáért, hogy a társadalmat és önmagunkat ne veszélyeztessük. mindamellett, amelyet már régóta megfogalmaztam magamban, hogy a "rakéta" ingyenesen kellene, hogy járjon nekünk. csak azért, mert bármennyit és bármit eszünk-iszunk, ez a folyamat mindentől függetlenül, akaratunkon kívül, de rendszeresen megtörténik velünk. s nem olyan, mint a szeretkezés, melyet intelligenciánknak köszönhetően kedvtelésből végzünk... nem is emlékszem, hogy kaptam-e "rakétát", talán egyszer, az általános iskolában, felvilágosító előadás alkalmával, ezzel ellentétben minden fesztiválon a kezembe nyomnak egy-két óvszert...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése