vasárnap, július 21, 2013

az úszómester

uszodában jártam ma kora délután. no, de persze, ha meg kellett volna vennem a vasárnapi belépőt, biztosan nem mentem volna el. csak úszni mentem, az úszósapkás medencébe. abba, ahova általában csak idősebbek járnak, én voltam ma a legfiatalabb, már ameddig ott voltam. el is tűnődtem egy dolgon: az úszómesteren.
annál a medencénél úszómesternek lenni, egyike lehet a legunalmasabb munkáknak. és nem is csak a munka, hanem a lény önmagának egy mindent megunt és frusztrált változata volt. mellesleg nem is hiszem, hogy ha valaki elkezdene fuldokolni ő ki tudná menteni a vízből. így volt ez egy tespedt testű, pocakos úriember személyében, aki piros rövidnaciban és pattanásig begombolt fehér ingben, tekintetet eltakaró napszemüvegben ügyelte fel a medencét. figyeltem a munkáját: egy ideig a medence egyik sarkában ücsörgött. később átsétált a másik végébe, majd ismét vissza baktatott az egyikbe. lassú, megfontolt léptekkel, unott arccal. gondolom, hogy csak azt várta egyfolytában, hogy mikor akar valaki sapka nélkül a vízbe ereszkedni, mert olyankor rá szólhatott. aztán visszaült a helyére. még jó csajok sem voltak, akiket elnézegethetett volna lyukas óráiban. amíg nem a vízben voltam, hanem kint, nézegettem mit csinál, mikor a vízben voltam, próbáltam kitalálni mire gondolhat. gondol-e vajon arra, hogy valaki pont azon gondolkodik, hogy ő mire gondol? gondol-e arra, hogy nem csak ő néz minket, hanem őt is éppoly' érdeklődéssel figyeli valaki, amilyen unottan ő elnézeget bennünket. vagy van-e családja, esetleg fiatal felesége, akire egész nap gondolhat ruha nélkül? de szerintem a húslevesre gondolt, s, hogy milyen jót is fog ezután burkolni, miután lejárt a munkaideje, s végig nézte a nyugdíjas úszókat a habos sisakokban.

Nincsenek megjegyzések: