tél van babám!

belegondoltatok már abba, hogy mennyi hópehely képződik egy életen át? de kinek az életén át? a hóesés életén át... amióta egyszer elkezdett esni, egészen addig ameddig esni fog. és az egész világon. elképzelhetetlen számú hópehely született már e világon... és belegondoltatok már abba, hogy mindezen hópelyhek között nincs két egyforma? minden egyes hópehellyel egy-egy kis mini csoda, egy gyönyörű, egyszeri kristályos képződmény hull le a földre. majd az szépségének nyoma nélkül eltűnik...

imádom a havat! úgy örülök neki, aki ahogyan a gyerekek is teszik. egész nap szemmel tartom, hogy biztosan esik-e. szerencsére ma szüntelenül havazik, egész nap. el kellett kotornunk napközben többször is, ösvényeket képezve az udvaron, a kertben és a kocsibeállón. de hóembert vagy angyalkát nem csináltam egyedül... csak rajongok érte bentről, belülről. ja, és holnap reggel futni szeretnék... :-)

love

ma este el voltam foglalva, valamit be szerettem volna fejezni még holnap előtt, és be is fejeztem. zenét hallgattam, szokás szerint, de mivel nem a tételekkel voltam már elfoglalva, nem volt szükséges, hogy szupernyugis zenét hallgassak, így mindet játszottam, random szerűen. egyszer felkaptam a fejem, hogy hm, milyen zene szól... és goldfrapp szólt. majd később ismét felkaptam a fejem, hogy hm, már megint milyen zeném van? és ezúttal pedig ez a dal szólt zagar-tól... 

eszembe jutott, hogy tegnap ezt a dalt játszottam magamnak a brmc-től...

majd visszaemlékeztem, hogy reggel elgondolkoztam azon, hogy péntek van, és én is szerelmes vagyok pénteken. pénteken abba, hogy péntek van. galíciában a hegyekbe, az ócánba amúgy is, amikor utazom, akkor az utazásba, ha az unokaöcsémmel vagyok akkor őbelé, ha futok, akkor a lábaimba... és ha szerelmes vagyok akkor abba, hogy szerelmes vagyok!

..és úton vagyok.
és már a sokadik cikkel találkozom ma este, melynek címében benne  szerepel a "love" szó..

persze eszembe jutott az is, hogy december van, s ilyenkor a bevackolódás magával hozza a bújcizás vágyát méginkább, s főleg annál akiknek nincs... és persze eszembe jutott egy korábbi irományom is, amelyben pont ezekről a gondolatokról írok, egy éve, vagy kettő, de lehet, hogy három.. nem találom meg. aki megtalálja melyikre gondolok, az szerencsés! 

és remélem szerelmes is..

ősz

kedvenc évszakom az ősz. talán nem véletlen, ősszel születtem, s szerintem a legváltozatosabb színei és fényviszonyai az ősznek vannak... a misztikus ködről pedig nem is beszélve. mikor szeptember elsején elindultam a Camino de Santiago-n, izgatottam vártam, hogy találkozzak azzal az ősszel. többtől hallottam, hogy az ősz már picit egyhangú ott, esős és nincsenek virágok... az út során rengeteg virágot láttam, főleg apró lilákat, amelyek az elején fantasztikus kontrasztot alkottak a narancsos talajjal, s sötétzöld örökzöldekkel. a felbukkanó sárga pöttyök pedig szappanbuborékként tarkították az összhangot.

a mezetát sokan unalmasnak tartották, nem csak azért mert sík terület, szántóföldes, s nincs úgy tagolva, ahogy egy dombos táj, hanem azért is mert hosszabbak voltak a távok egy-egy település között. ez így van. de pont emiatt lettem figyelmes a mégtöbb színre. fordítottam a fejem jobbra és balra fordulva, az egyik oldalon Asturias homályos hegyei a háttérben, előtte pedig a szürkés-kékes esőbe hajló égbolt és a vöröses barnás szántó föld, betakarítás után. a másik oldalon a sötétsárgára száradt napraforgók ácsorogtak valamelyest világosabb szürkés, néhol árnyékos égbolt előtt. 

(ez a kép pont nem az)

szeretem a bogáncsot, szárazan és virágával együtt. a szélkerekekhez pedig különös vonzalmat érzek. egyik legnagyobb élményem volt elgyalogolni pamplonát elhagyva a szélkerekek tövében. hallgatni a suhogásukat és érezni az energiát, amit magukba szívnak. 

(ez az a kép, ahol szélkerekek és bogáncsok vannak..)

esett, sokszor esett. de nem nagyokat. inkább csak szitált reggeleken át, vagy csak beborult, hezitált. habár egyszer kerültem viharba, nagyon nagyba, de szerencsére az éjszaka ért el, s reggel addig nem indultam el, amíg el nem állt a szakadó eső. szerettem ha esett, s főleg amikor lógott az eső lába...

ahogy galíciába értem, jellemző lett a reggeli köd. noha, nem csak reggel találkoztam köddel, délután is. olyankor általában egyedül gyalogoltam, illetve lehetett akárki is a környékemen, mert 30 méternél távolabb nem láttam semmit. gyakran fogalmam sem volt róla, hogy hol voltam, elhagytam-e már a kis települést, ahova jutni szerettem volna. olyankor nem volt mit csinálni, mint megállni és hallgatni. ha kakaskukorékolást hallottam akkor megnyugodtam, hogy van ház a környékemen.

a lila virágok azért hűségesen végig kísérték utamat, habár a fajtájuk és színük változott. volt ahol apróbb virágú, pirosabb lilák és halványzöld zuzmók vegyültek. ez itt a kékes lila a sárgával:

és a világ vége felé a pirosaslilák és a sárgák átvették a hatalmat az eukaliptusz erdőkkel megerősítve.

az NYME-EMK Vivat Academia magazinjának 2014 júniusi számában közölt irományom a svédországi projektről

Hälsningar från Borås!

(Üdvözlet Borås-ból!)

Január közepén kezdtem el projektemet a Högskolan i Borås-on (idén az egyetem szervezeti felépítési változásokon megy keresztül, ennek köszönhetően kora tavasszal a kar neve is megváltozott, mely angolul így hangzik: Swedish Centre for Resource Recovery, University of Borås) Erasmus szakmai gyakorlat keretében. Az egyetem Svédország egy kis, Veszprém nagyságú városában, Västra Götaland tartományban, a Viskan partján található. 

A város, annak ellenére, hogy sokakkal egyetemben magam is unalmasnak tartom, rendelkezik egy mesébe illő bájjal. Legelső sétánk alkalmával, még ugyan hideg, hó és sötétség volt, de az apró, olykor mézeskalácsházra emlékeztető lakóházak és a függöny nélküli ablakaikban világító lámpások melegséggel töltöttek el. Ezt az érzést fokozza a belváros macskaköves borítása, melynek köszönhetően helyenként megszűnik a járda és az úttest közötti különbség. A sofőrök lassan hajtanak, s majdnem minden esetben elsőbbséget adnak a gyalogosoknak. Sokan közlekednek kerékpárral, melyet a télre gyakran ott hagynak valahol, letámasztva csak, egészen tavaszig. Ennek köszönhetően sok a nem túl jó állapotú bicikli a városban, melyet nem feltétlenül szerelnek fel lámpákkal. Jó a közbiztonság, nem kell attól tartani, hogy a lakat nélkül ott hagyott járműnek lába kelne. Ennek ellenére, itt én a gyaloglást választottam, így naponta egy órát biztosan sétálok. Nagyon rokonszenves a városban, hogy része a természetnek. Sok esetben, mindennapi tevékenységeinket végezvén (pl. bevásárlás, futás) az erdőn keresztül haladva érünk el célunkhoz. Az erdők télen is, ha nincs hó, zöldek: csodálatos érzés a vastag moha réteggel takart kövekkel teli fenyves erdőben feltöltődni a reggeli futás során. Hogy mennyire fontos a város lakóinak a természet s a biológiai körforgások harmóniájához úttörő módon történő alkalmazkodás, azt nem csak a szabadban eltöltött idő, hanem a profi szinten kialakított hulladékkezelési rendszer is bizonyítja. A város célja, az üvegházhatást keltő gázok kibocsátásának csökkentése, egy olyan városi élet kialakítása, amely mentes a fosszilis energiahordozóktól. Azok helyett az éghető és lebomló háztartási hulladékot, mint értékes energiaforrást használja fel biogáz, elektromos áram termelésre valamint a központi fűtés és hűtés ellátására. A rendszer sikerességéhez elengedhetetlen a helyi lakosság közreműködése: fekete (biológiailag lebomló hulladék részére) és fehér színű (égethető hulladék részére) hulladékgyűjtő zacskókat használunk a háztartási hulladék gyűjtésére. Ezek mindenki számára hozzáférhetők, nálunk a házak alagsorában lévő, közös mosoda helyiségéből korlátlanul elvihetők. A teli zacskókat szorosan lezárva, a házak előtti gyűjtőbe kell helyezni, melyet a két elkülönülő szín alapján könnyen szétválogatnak. A fekete biogáz, a fehér hőenergia előállítására fordítódik. Úgy tudom, hogy a város, de az ország hulladékának is kevesebb, mint 1%-a kerül hulladéklerakó telepekre, s Svédország az az ország, amely importálja a hulladékot további felhasználás céljából. Jellegzetessége a városnak, hogy a helyi buszok biogáz üzemeltetésűek. S ezeken kívül még sok más tanulnivalóval szolgálhat számunkra a város működése és irányítása...   

A projekt, mely tulajdonképpen egy szakmai gyakorlat számomra az egyetemen, a szakdolgozati témámhoz kapcsolódik. A kutatás célja, hogy a második generációs etanol gyártásban további eredményeket érjünk el. A megfelelő mikroorganizmus és a fermentáció alapanyagának kiválasztása vezethet az újszerű módszer kidolgozásához. Kísérleteinkhez a Neurospora intermedia gombát használjuk, melyet az indonéz tradicionális étel, az oncom erjesztéssel történő előállítása során alkalmaznak. Alapanyagunk pedig a búza alapú etanol gyártás mellékterméke, a desztillációból megmaradó sűrű cefre. Az alapanyagot a Lantmännen Agroetanol, Norrköping-i székhelyű cégtől kapjuk. A kutatás során az egyetem laborjában végezzük a kísérleteket különböző feltételeket biztosítva. Ennek eredményeként először meg kellett ismerkednem a laborral, az eszközökkel, a kifejezésekkel és az anyagokkal, amelyeket használnom kell, mert nem volt hasonló területen szerzett gyakorlatom. A biológiai és kémiai ismereteim is fel kellett frissítenem, s a projekt vezetőimnek köszönhetően rengeteget tanulok a témáról, s nem utolsó sorban a két fiatalember nagyon szórakoztató. A professzorral nagyjából havonta tartott megbeszéléseinken beszámolunk az addigi eredményekről, s megbeszéljük a további lehetőségeket, szükséges vizsgálatokat, s különböző elemzéseket.

Nem csak a projektvezetőim vesznek körül; a laborban több, zömmel doktorandusz hallgatót ismertem meg. S mivel a használt eszközök és jellemzően az elemzések is közös munkát kívánnak, így gyakran segítjük egymást. Mivel a doktoranduszoktatás angol nyelven folyik s a hallgatók nagy része külföldi (nagy számban irániak, indiaiak és nigériaiak, de van köztünk svéd, spanyol, indonéz, kubai, thaiföldi és portugál is), így a kommunikáció nem jelent akadályt.

Immár három hallgató doktori prezentációján és védésén tudtam részt venni, ezek közül kettő a Chalmers Egyetemen volt megtartva, Göteborgban. A védések nyitottak az érdeklődő közönség számára, s mivel angol nyelven folyik az oktatás, a szakdolgozatot is angolul kell leadniuk. Ennek következményeként a prezentáció és a védés is angolul történik. A kérdező általában egy másik országbeli egyetem professzora. A prezentációt követő egy órás szakmai beszélgetés nagyon érdekes, a kérdező a hallgató képességeihez és tájékozottságához igazítja a beszélgetés színvonalát, így elég magas nívójú védésnek is tanúja lehettem már. A védéseket természetesen az egyetemen megrendezett partik követik, pénteki napokon, melyre a kérdező is hivatalos, ha az egy napra esik a védéssel. A partit a végzős hallgató adja, s általában a tanszék (tanárok és a doktoranduszhallgatók), s természetesen a család is jelen van. Mivel a doktoranduszok nincsenek túl nagy számban, s sok esetben külföldiek, ennek eredményeként kellően egymásra vannak utalva, aminek pedig köszönhetően nagyon családias a légkör. Az eddig eltöltött idő alatt nem egy új barátra leltem itt.

Életemben nem ez volt az első ország, ahol tanulmányokat és új életet kezdtem. De ez alkalommal döntöttem úgy, hogy felkeresem a helyi magyarokat. Így is tettem, s szerencsémre az interneten, az érkezésemmel szinte egy időben kezdett a Borås-i Magyar Egyesület alakulni. Az első személyes találkozást még a télen tartottuk, azóta hivatalosan is bejegyzett csoporttá alakultunk, amely a SMOSz-nek (Svédországi Magyarok Országos Szövetsége) is tagja. A csoportnak kb. 50-55 aktív tagja van, akik túlnyomórészt több mint 10 éve itt élnek már. Sok köztünk a délvidéki, még több az erdélyi, de vannak Magyarország területéről is. Célunk a magyarság megőrzése, a szokások megtartása, a gyerekek magyarul tanítása. Izgalmas esemény ez, mert a környéken kb. 40 éve nem volt hasonló bejegyzett egyesület, s azok, akik itt vannak nem igazán tartoztak eddig sehova hivatalosan. A csoport, ha picit jobban megismerjük majd egymást, színes programokra ad a jövőben lehetőséget, melyeket a májusi hónapra már el is kezdtünk szervezni. A társaság lelkes, s én örömmel találkozom velük össze az utcán, parkokban vagy akár a boltban, ahogy nem egyszer volt is már erre példa.

                                                                        Bátori Veronika 

NYME-EMK

környezetmérnök mesterszakos hallgató

kihagyhatatlan

már két napja, hogy ott voltunk, de még mindig a hatása alatt... nagyon jó idegen vezetőnk volt, egy lengyel férfi, aki roppant tájékozott a témában és történelmünknek ezt a részét vagy 10 éve tanulmányozza. eddigi kutatásainak következtetése képen nem talál magyarázatot, hogy Hitler miért pont a zsidókat választotta kegyetlensége célpontjául és tekintélyének növelése eszközéül. ahogyan mesélt élethűen láttam magam előtt a jeleneteket, azoknak az arcát, akik a jobb életet remélve sétáltak el "zuhanyozni", mielőtt az új lakóhelyükre költözhettek volna. ők részesültek a "különleges bánásmódban", így hívták. megnézhettünk feltehetően mindent, ami a tábor területén megmaradt, a gázkamrákat, krematóriumot, cellákat, barakkokat vagy azokat az egy négyzetméter alapterületű, teljesen sötét, négy fő részére fenntartott álló cellákat, amikbe alulról bekúszva lehetett csak bemászni...  a WC barakk, egyike volt a legszörnyűbb és legfertőzőbb helyeknek a táborban, ugyanakkor a legbiztonságosabb is min között: oda nem jártak be az őrök, a fertőzés miatt, ezért ott zajlott a cserekereskedelem. sőt, akik a WC pucolásra lettek beosztva, azok nem fagytak meg télen, ha elég erős volt az immunrendszerük és tudták hogyan kell szarban úszni. szó szerint. voltak olyanok, akik egyenest beugrottak és úgy merték ki vödrökkel az ürüléket. a fenti képen látszik valamennyire a beton WC építmény lyukaival.. a több tíz méteres padsor két végén lehetett felemelni a egy méteren a a fedő részt, s ott lehetett beleugrani, s végig sétálni (legörnyedve) az egész alatt...

a kirándulás nagyon érdekes volt, a Göteborgban székelő portugál egyesület szervezte. egy portugál barátom az egyetemről, hívott meg, s ő általa ismertem meg legújabb skorpió barátnőmet, akivel ketten voltunk csak nem anyanyelvűek. ő svéd ajkú. Solival szinte teljesen egyformák vagyunk, bár ő szőke és hosszú hajú... így a csoporttól elmaradva sebtiben ittuk a sliwowitza pálinkát egy helyi bárban. majd vacsora után számunkra értetetlenül, de a portugálok nem tartottak velünk egy sörre vagy kettőre. én pedig azt gondoltam, hogy a reggelig fennmaradásban sokszorosan le leszünk majd hagyva. másnap reggel korán felkeltünk, hogy a lehető legtöbbet megismerjük még Krakkóból. ekkor jutottunk a zsidó negyedbe, ahol több zsinagóga is található, de mi a Remu zsinagógát látogattuk meg. ez az egyik működő zsinagóga, a kettő közül, ez a legkisebb, de legrégibb. meglátogattuk a Szent Péter és Szent Pál templomot, visszamentünk a főtéri, reneszánsz stílusban újjáépülő piacra, ahol vettünk szupercsinos borostyán fülbevalókat, mert a zöld borostyán Lengyelország jellegzetes fél vagy drága vagy csak köve. amennyit csak tudtunk sétáltunk, hogy minél többet magunkénak mondhassunk a város bájából. vacsorára négyféle ételt rendeltünk, ketten, amit ugyanazon tányérból fogyasztottunk el. :-) mindeközben az egész kirándulás ideje alatt rengeteget gondoltam Manora, ő nagyon nagy érdeklődéssel szeretett volna az Auschwitz-i koncentrációs táborba eljutni, s Krakkó is nagyon tetszett volna neki, egy neki való hely...

van szobám!

hiszek abban, hogy az elhunyt szeretteink tovább segítik földi utunkat, azáltal, hogy érzékelik miben van szükségünk segítségre... egyik legnagyobb és legbonyolultabb feladatnak találtam a szállás-találást Svédországban. húztam-halasztottam, nem kezdtem bele, stresszelt, belekezdtem, feladtam....reménykedtem. korábban elkezdtem levelezni ottani két hallgatóval, akik a kutatócsoportban társaim lesznek. hosszasabb szünet után, az egyikük a héten megkérdezte, hogy hogy haladnak a dolgaim, találtam-e már szobát. nem, válaszoltam. picit megálltak a dolgok, néha mennek, néha csak nézem őket... de abban a levelében rögtön csatolt is két linket, két kiadó szobáról. a nagyobbikat (hogy több vendégem férjen el) rögtön lefoglaltam, nem néztem meg, hol, milyen feltételekkel...egyszerűen megbíztam benne, mert korábban már beszéltünk arról, hogy milyen elképzeléseim vannak, s tudtam jól, hogy kár részletesen bele mennem, mert ezt sodorta nekem most az élet, hogy megkönnyítse a dolgom. utána megkönnyebbültem :-)

szilvalekvár receptek és a bizonyíték

csokoládés-vörösboros szilvalekvár:

készült:

6 kg szilvából

fél liter vörösborból

10 dkg 74%-os feketecsokiból + 2 evőkanál kakaót adtam hozzá, mert kevésnek találtam a csokit a szilva mennyiséghez

elkészítése:

a bort a vége felé, a csokit a legvégén adtam hozzá. a kettő között turmixoltuk, de miután már lezártuk a szilvát.

fahéjas-rumos szilvalekvár:

készült:

7 kg szilvából

2 dl rumból

és valamennyi fahéjjal ízesítettem

elkészítése:

kb 3 rúd fahéjat a kezdetektől a szilvával főztem, a vége felé még tettem bele őröltet is, s a rumot. ezt nem turmixoltuk.

mindkettőt száraz dunsztba raktuk, fejjel lefelé, amíg ki nem hűltek a lekvárok.

marha finom lett mindegyik, már csak vendégeket várok... (módjával) ;-)

az úszómester

uszodában jártam ma kora délután. no, de persze, ha meg kellett volna vennem a vasárnapi belépőt, biztosan nem mentem volna el. csak úszni mentem, az úszósapkás medencébe. abba, ahova általában csak idősebbek járnak, én voltam ma a legfiatalabb, már ameddig ott voltam. el is tűnődtem egy dolgon: az úszómesteren.
annál a medencénél úszómesternek lenni, egyike lehet a legunalmasabb munkáknak. és nem is csak a munka, hanem a lény önmagának egy mindent megunt és frusztrált változata volt. mellesleg nem is hiszem, hogy ha valaki elkezdene fuldokolni ő ki tudná menteni a vízből. így volt ez egy tespedt testű, pocakos úriember személyében, aki piros rövidnaciban és pattanásig begombolt fehér ingben, tekintetet eltakaró napszemüvegben ügyelte fel a medencét. figyeltem a munkáját: egy ideig a medence egyik sarkában ücsörgött. később átsétált a másik végébe, majd ismét vissza baktatott az egyikbe. lassú, megfontolt léptekkel, unott arccal. gondolom, hogy csak azt várta egyfolytában, hogy mikor akar valaki sapka nélkül a vízbe ereszkedni, mert olyankor rá szólhatott. aztán visszaült a helyére. még jó csajok sem voltak, akiket elnézegethetett volna lyukas óráiban. amíg nem a vízben voltam, hanem kint, nézegettem mit csinál, mikor a vízben voltam, próbáltam kitalálni mire gondolhat. gondol-e vajon arra, hogy valaki pont azon gondolkodik, hogy ő mire gondol? gondol-e arra, hogy nem csak ő néz minket, hanem őt is éppoly' érdeklődéssel figyeli valaki, amilyen unottan ő elnézeget bennünket. vagy van-e családja, esetleg fiatal felesége, akire egész nap gondolhat ruha nélkül? de szerintem a húslevesre gondolt, s, hogy milyen jót is fog ezután burkolni, miután lejárt a munkaideje, s végig nézte a nyugdíjas úszókat a habos sisakokban.

legújabb elgondolásom

a mai nap megint egyike az olyan napoknak, amikor csodálom, hogy életben vagyok. gyakorta van ilyen: a nagylányosság első napja. ilyenkor mindenféle nehézségekbe ütközöm: koordinációs, kommunikációs, gondolkozós s mindezeknek a keveréke. ilyenkor nem csodálkozom, hogy két turnusban melegítem fel ugyanazt az ebédet, vagy, ha vakmerően utolsó pillanatban kerülök ki egy kanyarodó kocsit, vagy, ha megkérdezem milyen ízű az a fagyi, amit jó ideje meg szeretnék kóstolni, s egy másikat kérek, a napi fizikai tevékenységeket pedig szupergyengén s szuper lassúsággal tudom csak végrehajtani...  gondolom sok nő jár hasonló cipőben, s van akinek fizikai fájdalmai is vannak, esetleg még nagyon rosszul is érezi magát. ilyenkor a legszerencsésebb és legbiztonságosabb volna, ha otthon maradhatnánk, s ebből keletkezik legújabb elgondolásom, hogy ezeket a napokat számozás-nélküli szabadnapokká kellene nyilvánítania az államnak. számozás-nélküli, mintha nem is kaptuk volna meg őket, annak okáért, hogy a társadalmat és önmagunkat ne veszélyeztessük. mindamellett, amelyet már régóta megfogalmaztam magamban, hogy a "rakéta" ingyenesen kellene, hogy járjon nekünk. csak azért, mert bármennyit és bármit eszünk-iszunk, ez a folyamat mindentől függetlenül, akaratunkon kívül, de rendszeresen megtörténik velünk. s nem olyan, mint a szeretkezés, melyet intelligenciánknak köszönhetően kedvtelésből végzünk... nem is emlékszem, hogy kaptam-e "rakétát", talán egyszer, az általános iskolában, felvilágosító előadás alkalmával, ezzel ellentétben minden fesztiválon a kezembe nyomnak egy-két óvszert...

linzert sütöttem. de nem lett túl jó. mármint finom, és jó minőségű alapanyagokból készült, de valami miatt még kísérleteznem kell a tésztával, mert szétesik, szétpotyog. kanalas sütemény. egy szép fémdobozba tettem a darabokat, s amelyik még egyben van. vacsora után eszegetem, írogatás közben, az íróasztalomnál ülve...és az a zseniális, hogy még kanál is akad itt, az íróasztalomon, ígyhát tényleg azzal tudom kieszegetni a dobozból.

valamikor volt miért harcolnunk, volt egy álmunk, egy tervünk... igen. később átértékelődött minden, a szerelem barátsággá vagy, testvérinek mondható szeretetté és kötődéssé formálódott. senki nem érti hogyan, s nem sokan hiszik el, hogy "csak" az. olyasvalami ez, amit már nem veszíthetsz el. egy különleges belső világ ez, a maga komplex nyelvezetével és gyermeki kedvességével. jobb ezt így elfogadni, ha közel szeretene valaki kerülni bármelyik tagjához is. de van aki nem tudja, s foggal-körömmel harcol ez ellen, olyan, mintha arra kérne, hogy egy saját testrészedet amputáld le magadnak. örömmel, hogy ő boldog legyen vele. még nem tudja ő, de így el fogja veszíteni, azt, akivel most együtt szeretne lenni. kipróbáljuk így. mi. ők.

hív az óceán 

valamikor gyertyákat égettünk, s otthon éreztük magunkat.. egy újabb, játékos és kedves varázsvilág talált meg. olykor a forró szenvedélyével és édes öleléseivel ejtett rabul, olykor a megmagyarázhatatlan távolságával és némaságával szomorított el... de elhatároztuk így. ő. én.  

s megint az óceán.

fokhagymaleves

s mivel, hogy már téli időt számolunk, így a fokhagymalevesnek is szezonja van.
ha megkívántátok, így készítsétek el: egy néhány gerezd fokhagymát megtisztítva szeletekre vágunk. egy serpenyőben felteszünk egy pici olíva olajat, azon elkezdjük pirítani a fokhagymát. pici sót, elég sok őrölt paprikát teszünk bele, s felöntjük a szükséges mennyiségű vízzel. felforraljuk és tovább is forraljuk. közben száraz kenyeret tördelünk egy küblibe, illetve annyiba, ahány főre készítjük a levest (ezt figyelembe kell venni a víz és a fokhagyma mennyiség adagolásánál). ha kész a leves, ráöntjük a száraz kenyérre. forrón tálaljuk. lehet ezt még színesíteni, ízesíteni is, például, ha sonkadarabkákat pirítunk a fokhagymával az elején. vagy, ahogy nekem a kedvencem: egész tojást ütünk a levesre, de ekkor egy kis időre be kell tenni a sütőbe a hőálló küblit, hogy a tojás kissé megfőjön a levesben. roppant ízletes és a hideg napok szívet-lelket-testet melegítő étke.

téli időszámítás

idén az óra átállítással kezdődött. rögtön másnap egész nap esett az eső. arra következő reggel pedig már a hó. no, ezen a a reggelen tettem le merimar-t, és vettem az első bkv bérletet a téli szezonra. ezzel a mozzanattal, máris úgy éreztem az első pillanatától fogva, hogy elhagytam a szabadságomat. illetve egy részét. legalábbis a mozgáshoz kapcsolódót. innentől kezdve már csak kötött pályán mozoghatok, olyan tempóban, ahogy azt diktálják. ahogy siet a villamosvezető, ha a műszak vége felé jár már, amilyen zenét hallgat ilyenkor a rádióban, hogy az mennyire kelti fel vágyait az otthon sertepertélő felesége iránt, aki már megfőzött vacsorára s szép virágot helyzetett az ablakba, amelyet a férje ajándékozott neki elmúlt este. kirakta hogy besszipantsa a hold világát, melynek illatától mindig a leglágyabb gondolatai támadnak férjéről. férje ekkor már az izzadsággyöngyeit törölgeti homlokáról... mert a vezető kabint azt duplán fűtik. mondjuk a tömött villanyoson nem kell panaszkodni, hogy hideg volna. az egy guruló melegedő, az otthontalanok kedvelt időelütő helye a téli időszámítás alatt. szerencsétlen embereknek fázik a kezük, de ha még csak az fájna. nem mernek az aluljáróban kesztyűt venni a románoktól, mert ők minden pénzüket elveszik. reggel, mikor munkába menet megveszed a fedél nélküli magazint a szokásos nénitől az egyik lánckávézó előtt, a néni megnézi a kezed... hogy mekkora. furán nézegeti, de hamar megállapítja, hogy akkorika, mint az övé. így megkér, hogy valahonnan szerezzek neki egy cérnakesztyűt... azt mondja, hogy kifizeti. persze, szerzek neki, sőt mitöbb, kapok egyet. mert a munkahelyen lehet találni azt is. szereztem, egy jó meleget, ujjnélküli, de sapkás. fel is vettem napközben, mert a fűtetlen irodában megfagyott a kezem és mindenem. mert ott sincs fűtés. de már hideg van. este itthon kimostam a néninek szánt kesztyűt, mert mégis csak kínából jön a kötött áru. ki tudja mivel tele. jobb kimosni a dolgokat. és a fejeket is. fejmosóval. segítenek a mosómanók, körbejárják a fej minden szegletét, és ahol nincsenek fanta elemek, oda beszerelnek, beleépítik a fantáziacsapot, amit, ha megnyitsz kiengeded a mindent szabadjára... ezt tettem. és főztem kakaót, csiliset és azt vajaskenyérrel eszem. vacsorára.

fesztiválszezon

100 Ft-os boltban:

-Lefolyótisztítót keresek...

-Van ez a folyadék...de van a kristályos fajta is, abból ezt a két félét tartjuk...hideg vizet kell hozzá önteni, véletlenül sem meleget...ez olcsóbb, mint az...de ez a jobb...

-Jó, akkor most melyiket igyam?

-:-))))!

-:-))))! Helyesbítek: vigyem...

Tündér eladó, az időjárásra hivatkozott, én a fesztiválszezonra...

S ő vajon mivel itta le magát??

..ja, de nem neki.

Azt tanulom, hogy az ISEW (1938 és 1947) az NEW (1972) tovább fejlesztett változata...de hogy fér ez be az évszámok közé? 

Lent csapdossa a szél az ajtókat, itt fönt pedig csak simán befúj az ablakon. Itt ülök előtte. Azt is mondhatnám, hogy arconfúj. De jól is esik...

Felülnék rá, hogy megnézzem mik is történnek oda kinn, mert furaságok történnek a világban. Furaságok történnek egy barátom körül; nem vagyok benne biztos, hogy ő tudja és abban sem, hogy hol van most. Ilyen még nem történt. Sok minden megtörtént mostanában, ami még nem történt azelőtt. Egyszeri dolgok. Nem rossz dolgok, de nem tesznek vidámmá.

De legalább a Marci szépen nő. Ő mindig mosolyt rajzol az arcomra.

Van kibontva fahéjas ízű tejcsokoládés mandula...

a Bokréta utcában

-Hol van a flex?
-...
-Hallod, Robi, hol van a flex?
-Ott van a kenyér alatt. Csak nem akartam az előbb mondani, mert hülyén hangzik. De tényleg ott van... :-)

..és a maradék kis kolbászka is a pénztárgép mellől került elő. a paprika ott volt, a deszkán, az egyik csavarhúzó és a másik fogó mellett. a sörösüvegek valamiféle rendszert alkottak: az üresek külön voltak. a kupakjaik már nem. azok szabadon kószálnak általában. zene is volt, és két nemtörődöm cigarettára is gyújtott, mire bekapcsoltuk a "légkonditésszagelszívót", mert az is van ám, egy három propellerű ventilátor a plafonra eszkábálva. és jöttek még a srácok, ki csak borozni és beszélgetni, ki a bicajom szerelte, ki pedig egy másikat. Merimar-on tegnap este öten is dolgoztak. én néztem, néha odébb álltam, hogy ne legyek láb alatt és a szükséges szerszámokat találtam meg a nagy "rendben". Merimar kész lett. sokkal szebb, mint valaha. Robi közben pörgött, valakinek a vásárlókkal is kellett foglalkozni..

ez a Műhely.

itt festettem le a bicajom is.

tűkön ülök

elvileg már leszálltak. az internet legalábbis ezt mondja. első körben ketten jönnek. Mark a barátnőjével. Marco később érkezik csak. késő este.
már kitaláltam mi lesz vacsorára...csak jöjjenek, már, hogy elkezdhessek főzni! elvégre egy különleges hármas lesz újra együtt, Londonból...

de vannak itt más barátok is: Teklának a japán barátnője - Katsura -, aki tegnap érkezett. és Virágnak a barátnője - Maiju - is itt van, Finnországból, hogy itt töltse az új évet.

Budapest kedvelt úti célpont a szilveszterező külföldiek szemében, mi pedig örülünk, hogy a messzi barátaink eljönnek hozzánk és együtt töltjük ezeket a napokat :-)
legyen sok ilyen!

ezt kívánom jövőre is... és...

legszomorúbb...

...pedig mondta a pici Áron, hogy "ne veszekedjetek", és azt is, hogy ő ott állt az ajtóban és mondta, csak mi nem láttuk.. és nem azért nem látjuk mert pici, hanem mert a felnőtteket elvakítják a hatalmi harcok és a saját igazunknak a bizonyítgatása, a düh és a méreg árnyékában. ilyenkor nem veszünk észre semmit, nemhogy egy pici tiszta lelket...

akinek szüksége van a sok szeretetre és, amikor még nagykabátban belépsz a szobába, ő az első aki odarohan hozzád és a kabátod alatt megtalálja a combod és szorosan átöleli..

hogyan érez majd ezután irántunk? hogyan állhatok újra elébe? hogy várjam, hogy őszintén hozzám szaladjon legközelebb?

még akkor is, ha nem én veszekedtem, hanem csak csitítani próbáltam - mert ott voltak a gyerekek és mert veszekedni hülyeség - és később pedig jól belekeveredtem...

she's lost control

az sem volt helyes, ahogy és amit az egyik kezdett és az sem volt helyes, ahogy erre a másik reagált. semelyik sem volt odaillő. de ha már valami rosszul kezdődik el, s azt mi felnőttek tudjuk, hogy nem odaillő, és ezzel mindegyikőnk egyet ért, akkor legalább próbáljuk meg azt olyan rövidre zárni, amennyire csak lehet. tudomásul venni és elfogadni a másik hibáját, botlását.

csöndben.

harminc évesek nem attól leszünk, hogy harsogtatjuk, hogy már betöltöttük a harmincat, hanem, hogy úgy is viselkedünk.

nem akartam soha felnőni, főleg nem betölteni a harmincat..

jól el vagyok a saját álomvilágomban, ahol ha kevés a pénz, hát nyomtassunk még. a nejlonzacskók és a vasaló az örök ellenség. a sót izompacsirták izzasztásával nyerik, és ahol a szelet is tényleg a fák okozzák. ennyi.

nem lesz többé karácsony. nekem.